2014-11-23

Fábián Zoltán kiállítása: entrópia141121



Hölgyeim és Uraim!


Velence süllyed; minden pillanat: utolsó pillanat. Sietnie kell annak, aki látni akarja. Aki siet, mert fél, hogy lekési Velence látványát: sietségének súlyával mérhetően süllyeszti azt.(Kiss Sándor)



Egy kiállítás kapcsán három dologról beszélhetünk – a művekről, s azok kortörténeti előzményeivel egyetemben, az általuk alkotott installációról, s annak relevanciájáról. Ennek fényében az ürességről, a múlandóságról és az entrópiáról mondok pár gondolatot.

Az Upanisadok háromféle tudást különböztet meg. Lehet tudni valamit kinyilatkoztatás által, olvashatunk is róla, s közvetlenül a mestertől tanulunk, – innét a név: mellé-ülés. A mester mellettem áll, én tolmácsolom.



Az üresség



A reliefekben oldalról rápillantva hajlatokat, fomborulatokat látok, mint megannyi dallamív, amelyek a gondolati síkon helyezkednek el, a video nekem megidézi Kenneth Anger Scorpio Rising-ját, és Andrei Ishkanov Visions of Suffering (A szenvedés víziói) filmjeit, ezáltal olan időkbe és terekbe kerülök, ami egyszerre itt van és nem itt van. A falra festett, rajzolt képek, és a szigorú geometriai formákba zárt színek vagy a körülölelt ürességet hangsúlyozzák, s olyan tereket aposztrofálnak ahová még nem lépett be szó. 




A nyugati filozófiában a korai kabbalisták nyomán  mondja Marcus Aurelius, hogy „aki a jelent látja, az mindent látott, ami valaha volt, vagy valaha lesz.” S a keleti gondolkodásban a  a buddhizmus egkülönbözteti „maya fátylát” az olyanságtól (tathatá, such) – úgy látni a dolgokat, ahogyan vannak.





Mulandóság



Kultúrákon átívelő hagyománya van a falrafestésnek az őskori barlangrajzoktól az utcai graffitin át Banksy munkásságáig. Miképp értelmezhető, hogy most egy galéria falán történik mindez? Fogadjuk el épp oly valóságosnak, mint a megvásárolható, s hazavihető objekteket és tárgyakat? Azt mondom – igen, - mert még a valóság illúzió-voltát buzgón valló buddhisták is elugranak a közeledő villamos elől.



Sztavrogin feláll, és a tábornok fülébe harap – írja Hamvas. Az élet akkor kezdődik, ha nem tudjuk, mi lesz.



Zeneszerzőként valamiféle állandóságra és megismételhetőségra törekszem, annak tudatával, hogy miként nem létezik két eqvivalens akusztikai tér, úgy két azonos élmény sem. Ám gyakorló improvitálóként lenyűgöz a pillanatban születő és a következő pillanatban eltűnő, vagy átalakuló zenei szövet. Jobb esetben fennmarad egy felvétel, de mint John Cage is hangsúlyozza, még az olyan zenéhez kapcsolódó és egymást feltételező fogalmak is, mint komponálás, előadás, bemutatás, vezénylés fogalmai közelebb vannak a semmihez, mint egymáshoz.





Látvány a falon. Van ami kiállítható máshol, van statikusan létező, és periodikusan változó.

Fogadjuk el valóságnak, a művész itt áll mellettem, művek a falon, én beszélek: A semmi felől nem közelíthetek, mert nem ismerem. (Minden teremtménynek a semmi a gyűjtőmedencéje, ami állandóan jelen van, és amiben azok benne vannak. Tehát minden a semmin alapszik: a teli az üresben van, a lét a nemléten nyugszik. ) A valóság három hét múlva materiális valóságában eltűnik. Ha a kettő közti viszonyról szólnék, az egyik utolsó nagy metafizikát író Alfred North Whiteheadhoz kell fordulnom. Az ő relevanciáját az adja, hogy mind a görög mind a keleti hagyomány felől értelmezhető.

Központi fogalma az  'aktuális létező' (actual entity), ami hasonlít a monászra, hiszen mindkét fogalom egymáshoz közel eső módon a létezőre, a világ alkotó alapegységeire referál, de nem is entitás - önmagában, miként az arisztotelészi hagyomány megcsontosodott szubsztancia-fogalma, nem is tételezhető, hanem a létmegnyilvánulás elsődleges "sejtje" - komplex folyamatok (bizonyos mértékig relatív) egysége. Nem egyszerűen tükrözi, hanem szervesen kapcsolódik a többi 'aktuális létezőhöz', a lét egészéhez, és Istenhez. Belőlük merítkezik, és hozzájuk tér vissza. 


Plasztikusabb megközelítéssel Milorad Pavic ’a kazár csupor’ történetét idézem:

 Egy kazár álom-fejtő, a kolostor növendéke, csuprot kapott ajándékba, s a cellájába tette. Este belepottyantotta a gyűrűjét, ám amikor reggel belenyúlt, nem találta. Hiába kotorászott a csuporban, nagy ámulatára sehogyan sem érte el az alját, holott a csupor karhossznyinál sekélyebb volt. Arrább tette, de a csupor alatt csak a sima padló, sehol semmilyen nyílás, és a csupornak ugyanolyan feneke van, mint a többinek. Fogta a botját, és azt nyújtotta bele, de most is kudarcot vallott: a csupor feneke mintha menekült volna tőle. Ezt gondolta: „Ahol én vagyok, ott a házam küszöbe is"; és tanítómesteréhez, Mukaddaszihozet1 (asz-Szaffárhoz) fordult tanácsért. Arra kérte, magyarázza meg, miként véle-kedjen egy ilyen csupor felől. A tanítómester fogott egy kavicsot, beleejtette a csuporba, és számlálni kezdett. Amikor hetvenig jutott, a csuporból csobbanás hallatszott, mintha valahol alant vizet ért volna. A tanítómester így szólt: Megmagyarázhatnám, hogy mi a csuprod titka, de gondolkozz csak el rajta, megéri-e ez neked? Mihelyt elárulom, a csupor a te szemedben is, másokéban is óhatatlanul elértéktelenedik. Mert akármennyit is érjen. nem érhet többet a mindenségnél, ám amint megmondom, micsoda, többe nem lesz - mint most - mindaz, ami nem. A növendék egyetértett a tanítómester véleményével. A tanító hát fogta a botot, és összetörte vele a csuprot. A fiú elképedve kérdezte tőle, miért tesz kárt benne, a tanító pedig így válaszolt: Kár akkor keletkezett volna, ha megmondom, mire szolgál, és akkor töröm össze. Így, mivel talányos előtted a rendeltetése, kár nem keletkezett, mert továbbra is akként veszed hasznát, mintha ép lenne. És valóban, a kazár csupor mind a mai napig használatban van, noha rég nem létezik. 




Entrópia


A releváns kérdés: Miképp értelmezhető ez a teremtő aktus és Fábián Zoltán művei entrópiájának kapcsolata?

A fogalom Rudolph Clausiustól származik, s leginkább rendezetlenségnek tudjuk fordítani. A természetben a spontán folyamatok visszafordíthatatlanok. Egyrészt, miként a hő a melegebbtől a hidegebb felé áramlik, az installáció Fábián Zoltán entalpiája, teremtő aktusa révén felénk áramlik, - másrészt mint minden szervezett állapot a szervezetlenség felé halad, de miközben felbomlik, energiát szabadít fel.



Az élő sejteknek organizmusoknak két célja van. Szaporodik, és fejlődik. Kedvezőtlen körülmények között osztódik, szaporodik, s kedvező szituációkban fejlődik, alkot, s a megszerzett tudást osztja meg.  Ezért aztán – végezetül Lázár júliát idézem, mert ő plasztikusabban fogalmaz: 



ahogy a fecske fényben fürdik               

költözködni készül               

topog az átforrósodott tetőn

a társakkal beszélget                      

úgy készülök maradni én






Dóra Attila
Mátyásföld, 2014-11-21

Nincsenek megjegyzések: